Gyorsan elszaladt ez a néhány nap, kivételesen már csütörtöktől pihentem, hiszen már szerda este lementem Szegedre tesómékhoz, ahol Lilla gondoskodott arról, hogy ha akarnék, se tudjak dolgozni ebben a pár napban. :) Egy keveset azért muszáj volt csütörtökön, de erre fel is voltam készülve, viszont gyönyörű napsütéses időjárás volt, így sok sétával és játékkal telt ezen kívül az idő.
Lillának minden újdonság, ami a szabadban van: minden virágot meg kell csodálni, minden kisállatnál meg kell állni, minden kavicsot meg kell kóstolni... :))
Engedjétek meg, hogy egy kemény férfi vallomását másoljam ide be Lillával kapcsolatban, aki velem ellentétben, igazán nem vádolható azzal, hogy előzetesen elfogult lenne a témában. Tesóm edzőtársa, Laci írta és tette közzé blogján a következő sorokat:
Pár napja életem egyik legkeményebb, ugyanakkor legszórakoztatóbb délelőtt-délutánját töltöttem el a városban barangolva. Az egyik női Elvtársam M., megkért arra, ha már úgy is munkanélküli vagyok, meg ráérek, akkor kísérjem már el őt és kislányát, Lillát a szegedi piacra, meg ide-oda a városba vásárolgatni. Na, most tudni kell rólam, hogy utálok vásárolni, sőt a volt párom Jucus járt már úgy velem a Tacskó-ban, hogy annyira feltúrtam magam azon, hogy mindent meg kell nézni, fogdosni, dilemmázni azon, hogy Kórá-ban ez sokkal olcsóbb... szóval nemes egyszerűséggel leléptem a picsába. Jó, tudom, most a vérmes feminista olvasóim biztos felhördültek, hogy tipikus férfiállat, a férfiak elégedetten bólogatnak, hogy állat! igazi férfi... nekem azért volt némi lelkiismeret-furdalásom az eset után, na, de azért mégis...vásárolgatni? Én?
Szóval nyakunkba vettük a várost. A szegedi Mars teret mindig is gyűlöltem. Nem tudom miért. De tudom. A kosz, a hajléktalanok, az ott tanyázó lejmolók, az ideges embertömeg, a benzingőz miatt. Szívem szerint rádobnék egy lokális atombombát, aztán sóval hinteném fel a helyét.
De most valahogy más volt a helyzet. M. Elvtársnő kislánya Lilla egy tünemény. Csendes, mosolygós, kedves, nem hisztis... tudja a nevem... nekem elég volt ennyi, és kenyérre lehetett kenni. Ha valaha egyszer valaki lányokat szül nekem, óriási bajban leszek, már látom. Úgy el fogom kényeztetni őket, hogy rossz lesz nézni. Szinte már hallom az anyjukat, hogy: - Beszéld meg Apáddal, DE várj inkább NE, úgy is megengedi neked akármivel állsz elő! - Apaaaaaa?! Megveszed nekem azt a pónit? - Hát persze kislányom...
Aztán mászkálunk az árusok standja között, és egyre több helyről kérdezgetik a kofák, hogy hívják a kislányt, milyen idős, néhol még az is elhangzik, hogy tiszta apja. Én meg zavartan nézek M. Elvtársnőre, majd a Lillára... aztán nem tudom miért, de nekiállok magyarázkodni, hogy én csak a testőr meg az izom vagyok most, a krumpli, meg a húsvéti bevásárlás miatt jöttem... M. jót mosolyog rajtam, csal legyint, hogy hagyjam, nem kell elmagyaráznom, élvezzem ki a helyzetet. Nézem Lillát, és be kell, hogy valljam: egyáltalán nem hozna rám szégyent, nagyon jól sikerült kiscsaj! Szóval ezek után élvezem, hogy egy délelőtt erejéig van egy kölcsönfeleségem, meg egy kölcsönkislányom. Aztán Lillával nézelődünk, eszik banánt, pogácsát, jól összemorzsál, de nem zavar, nagyon jópofa. Rengeteg a látnivaló. Gyümölcsök, virágok, iszonyatos nyüzsgés, idegen szagok, helyenként illatfelhők, színek kavalkádja, hihetetlen mennyiségű információ egy másfél éves kislány számára. És ahogy Lilla kezét fogom, rájövök: így nem is olyan rossz piacra járni. Addig legalább M. Elvtársnő simán be tud vásárolni. Aztán végzünk a piaccal, lassan hazafele vesszük az utat. Na, hát ez nem is olyan egyszerű. Mert útközben az otthon biztonsága felé is rengeteg látni-, szagolni-, tapintani-, megmásznivaló dolog van egy ilyen idős kislány útjában. Az egyik helyen majdnem 15 percet töltöttünk el a virágok szaglászásával. Aztán összeszedett valami csigát, és meg akarta enni, de persze mivel ezt így áthúzva írom le, meg sem történt. De tényleg! Aztán lépcsőzünk rengeteget. Megnézünk minden ajtót. Minden kirakatot. Azért azt érdekesnek találtam, hogy a divatáru és ékszerboltok kirakatánál mindig többet időzött a Lilla, szóval igazi csaj. Aztán van néhány esés, meg talpra állítás, széles mosolygás. Majd, hogy mihamarabb hazaérjünk, mert Hamózni kell (enni :)), a nyakamba ül, úgy haladunk tovább. Végül M. Elvtársnőék lakásán kávézás közben még némi homokozást imitálunk, meg Lilla a rókás könyv egyik oldalán található kihajtható szekrény-illusztráció ajtaját azért a biztonság kedvéért letépi. Bocs Lilla, hogy beköptelek Anyádnál!
Nos, amikor hazafele veszem az utat, rám tör valami ólmos fáradtság. Hulla vagyok. Hogy a fenébe bírják a nők energiával az anyaságot? Lilla egy jól nevelt, nagyon rendes gyermek. Milyen lehet egy igazi hiperaktív sarjjal? Vagy két gyerekkel, vagy éppen hárommal? Elképesztő volt belekóstolni ebbe az egészbe. Hihetetlen felelősség, hihetetlen energiák... és mégis, amikor eszembe jut az a piacos nap, azon kapom magam, hogy szélesen vigyorgok.
Ó, és egy mellékszál. Egy idő után feltűnt, hogy jönnek-mennek mellettem az ivarérett női példányok, és határozottan érdeklődő, rokonszenvező, helyenként már-már vetkőztető pillantásokat vetnek rám. Állat, ezek után néha kölcsön kérem Lillát csajozni :-)
A cikk eredetije itt olvasható.
Utolsó kommentek