Nagyon régen volt már, hogy utoljára beszámoltam az állapotUNKról... (Mivel még szó szerint egy test vagyunk, nincsenek külön állapotaink, így kénytelen vagyok többes szám első személyben fogalmazni. Ha ugyanezt megteszem július 20-a után, akkor elindultam én is a lejtőn, kérlek, figyelmeztessetek majd érte egy jó nagy fejbekólintással!) :)
Szóval eltelt fél év, és mondhatom, mindenki hazudik, aki azt mondja, azért van a 9 hónap, hogy az ember lánya alaposan fel tudjon készülni a rá váró eseményekre - ebből egy szó sem igaz, mert az idő őrült tempóban robog el mellettem és én csak lesek - szemernyit sem vagyok közelebb a gondolathoz, hogy anya leszek, mint mondjuk három hónappal ezelőtt... Pedig már "csak" 12-13 hét van hátra, de egyelőre még mindig sci-finek tűnik a gondolat, hogy nemsokára hárman leszünk, és ha tetszik, ha nem, ez már örökre így is marad - sajnos a gyerek nem csereszavatos, ha mondjuk idegesít, hogy megint sír, akkor sem adhatom vissza egy kicsi időre sem...
Lehetséges, hogy sokkal többet tudnék foglalkozni a ráhangolódással, ha sokat unatkoznék, de szerencsére van mit csinálnom, olyan feladatok, amiket szeretek és szívesen végzek. Bár két hete a doki épp lassításra szólított fel, és több pihenésre, így jelenleg is felpolcolt lábakkal, félfekvő pozícióban ütöm a laptopom billentyűit - mi ez, ha nem relaxáció a javából? :))
A viccet félretéve, egy kis tudományos információt osztanék meg veletek: a terhességnek ebben a szakában az anya méhe már focilabda méretű, benne az élősködő pedig lassan eléri az egy kilogrammos súlyt és kb. 30 centi hosszú. Ha most megszületne, már nagy valószínűséggel életben maradna... Őrület!
Nem tudom, vannak-e focilabda méreten belül különböző sztenderdek, de az enyém valahogy kisebb fajta, legalábbis gyakrabban kapom vissza azt mostanában, hogy nem is nagy a hasad, nem is látszik, hogy már itt tartasz, stb. Én azért érzem, hogy megindultam lassan, de biztosan az úton, amely a bálnásodás felé vezet, de próbálom ezt minden női hiúságomat félretéve, magabiztosan és büszkén vállalni. A pocakom továbbra is főszereplő minden alkalommal, a minimum, hogy a népek feltáró megmutatást követelnek, ami bizonyos helyzetekben bazira zavaró. De inkább ez, mint a fogdosás. :)
Végül, hogy a cím utolsó rejtélyes szavát is értelmezni tudjátok, elmesélem, hogy a lazítás jegyében vásároltam néhány könyvet az interneten. Szuper, hogy ki sem kell lépni a lakásunkból ahhoz, hogy bármit konzumálhassunk és lakásunkba szállíttassunk, de én mondom, vannak a módszernek hátrányai is. Például könyvek esetében. Nincs meg a lehetőség, hogy belelapozzunk előzetesen a választott regénybe, pedig ha megtehetnénk, könnyen kiküszöbölhető lenne egy olyan csorba, ami velem esett meg. Kiválasztottam cím alapján egy könnyednek és szórakoztatónak tűnő női irodalmat (bár már akkor sejtettem, hogy nem szabadna letérnem az ösvényről, és nem kellene efféléket olvasnom).
Szóval a remekmű első oldalán a következő három kifejezés is szerepelt: viti, vastabli és kari. (Ha nem tudnátok értelmezni: vitamin, vastabletta és karácsony.) Azt hittem, ennél nincsen lejjebb, így adtam még egy esélyt a könyvnek - mégse hajítsam ki az ablakon egy oldal után, amit (bár akciósan, de) kifizettem, de kiderült, hogy van, és hamarosan a pokol legmélyebb bugyraiban találtam magam, olyan kifejezések között, mint a "regcsiztem." Kedves ismerősök és ismeretlenek, ha nem tudnátok, ez bizony azt jelenti: reggeliztem...
Hát, így lazítok én, kérem szépen, hat hónapos terhesen.
Napsütéses hetet mindenkinek! :)
Utolsó kommentek